A méregtelenítést olykor nem lehet halogatni.

Szponzorált tartalom

méregtelenítés

méregtelenítés

A mai életvitel sajnos nem csak azzal jár, hogy többet lótunk-futunk, s hogy ezzel összefüggésben többet is idegeskedünk, hanem azzal is, hogy sokkal rosszabb minőségű ételeket fogyasztunk, mint eleink. Ennek folyományaképpen pedig az élelmiszerek, melyeket letuszkolunk a tápcsatornánkon, nem szűkölködnek káros adalékanyagokban. Méregtelenítés kellhet olyankor, ha túl sok méreganyag jut be a szervezetbe hosszabb időn keresztül. Aki például előszeretettel vásárol a szupermarketek olcsó ételei közül, annak csak előbb-utóbb mindenképpen szembe kell néznie azzal, hogy az óriási mennyiségű kemikáliának köszönhetően a mérgek felhalmozódnak benne. Ekkor pedig nem marad más eszköz, amivel a helyzet kezelhető lenne, csak a méregtelenítés. Mert ha ez nem történik meg, ha valaki inkább abban bízik, hogy majd magától eltűnnek a toxinok – nos, nem fognak. Az immunrendszer nem fogja tudni eltávolítani őket. S ha sokáig maradnak a vastagbélben, akkor onnan idővel képesek lesznek eljutni akár a belső szervekig is! Mivel már a vastagbélben emésztési problémákat, tápanyag-felszívódási gondokat fognak okozni, már ez elegendő ahhoz, hogy leszámoljunk velük. És ehhez jön még a szervi megbetegedés, ha késlekedünk a méregtelenítés elvégzésével. Ne tegyük hát!

Vélemény, hozzászólás?